Tisztelt Látogató, leendő Partnerünk!
Az IKARUS több mint 100 éves története során mindig az új műszaki megoldások élharcosa volt. Az innováció központi szerepének köszönhetően az IKARUS folyamatosan új típusokat mutatott be „világhódító” fejlődése során, számtalan megrendeléssel büszkélkedhetett a világ országaiban. Az IKARUS autóbuszok szinte minden kontinensre eljutottak, és számtalan országban szolgálják ma is az utazókat. Az IKARUS mérnökei fejlesztették ki az első önhordó vázszerkezeteket, valamint az IKARUS találmánya volt a csuklós autóbusz is.
Ezt a tradíciót folytatva az IKARUS ismét új műszaki – technológiai megoldásokkal jelentkezik. Fejlesztéseink eredményeként az IKARUS néhány év alatt a kizárólag zöld energiával hajtott járművek gyártójává válik. Ennek a folyamatnak részeként mutattuk be új fejlesztésű, kínai kooperációban készült elektromos meghajtású buszunkat, és dolgozunk további elektromos hajtású járművek valamint az LNG (Liquid Natural Gas) meghajtású autóbuszok piacra vitelén. Ezek a járművek környezetbarát üzemanyagot használnak, intelligens technológiák integrálására képesek, így minden tekintetben megfelelnek egy önfenntartó város közlekedési rendszerkövetelményeinek, és gazdaságos működésükkel a üzemeltetőiket is támogatják.
A vállalat jövőbeli küldetésének tartom, hogy maga az IKARUS név újra a régi fényében ragyoghasson, és mind Magyarországon, mind a világ bármely pontján új, modern, zöld energiás IKARUS buszok szeljék a városok útjait és álljanak a lakosok szolgálatában.
Széles Gábor
Elnök
Az IKARUS járművek gyártása Magyarországon történik több telephelyünkön:






Az Ikarus autóbuszgyár története egészen 1895-ig nyúlik vissza. Ekkor nyitotta meg a Fővárosban kocsi javítással, később kocsigyártással is foglalkozó kovácsműhelyét a somogyi Uhry Imre.
A későbbi Ikarus Autóbuszgyár „névadóját”, az Ikarus Automobil és Repülőgépgyár Rt-t, - később Ikarus Gép- és Fémáru Rt – 1916-ban alapította két elismert mérnők, Erney Móric és Vecsei Jenő.
A második világháború után talpra állt az IKARUS és új autóbusz típusokkal jelentkezett.1950-es években jelent meg a mai napig ismert „faros”, vagyis a farmotoros, önhordó Ikarus 55 és 66 autóbusz, amely világszinten is a legmodernebb járművek közé tartozott.


A 200-as sorozat:
Az 1960-as években az Ikarus egy új típuscsaládot fejlesztett ki, a 200-as sorozatot, amelyben a városi, elővárosi, távolsági, turista és csuklós autóbuszok is azonos, modulrendszerben kialakított vázelemekkel, ablakokkal, gépészettel készültek, azonos beszállítóktól érkező elektromos és gépészeti elemekkel kiszerelve. A nagy sorozatban gyártott Ikarus 200-as autóbuszok eljutottak szinte az összes kontinensre, és sok ország tömegközlekedésének meghatározó típusaivá váltak.
A 400-as sorozat:
Az 1970-es és 80-as években kifejlesztésre került egy kifejezetten városi, elővárosi, immár közép- és alacsonypadlós, farmotoros autóbuszcsalád, a 400-as sorozat. A fejlesztés során ugyanúgy a moduláris, építőkészlet jellegű konstrukció volt a cél, felkészülve az új kihívásokra.
A 200-as és 400-as autóbuszokból az IKARUS összesen több mint 250.000 darabot gyártott és a világ legnagyobb autóbuszgyáraként működött.
Az IKARUS autóbuszok megbízhatóságára és robosztusságára a legjobb bizonyíték, hogy még ma is több mint 100.000 autóbuszt használnak rendszeresen (elsősorban Oroszországban és a FÁK országokban) a 20 – 30 éves életkor ellenére.


Az orosz pénzügyi válság 1998-ban megrendítette az IKARUS pénzügyi helyzetét, így a továbbra is ismert és keresett Ikarus autóbuszok további gyártásához, fejlesztéshez a cég stratégiai partnert keresett, amely az Irisbus-ban talált meg.
Az Irisbus a Renault és az Iveco közös autóbuszgyártó cége amely1999-ben előbb az Ikarus autóbuszgyártás többségi majd 100%-os tulajdonát megvásárolta. A magyar cég IKARUSBUS Rt. néven folytatta működését.
A további években új prototípusok épültek, és tovább folytatódott a C56 és C80 autóbuszok gyártása. Biztató piaci folyamatok mentén várható volt a helyzet stabilizálódása.
Közben azonban maga a tulajdonos Irisbus csoport is átalakult, és tulajdonosváltása valamint átszervezése új helyzetet teremtett. A tulajdonos új stratégiájába nem illeszkedett az Ikarusban megkezdett építkezés.
A korábbi magyar tulajdonosok a hazai autóbuszgyártás hagyományainak megőrzése érdekében 2006-ban visszavásárolták a céget. Az Ikarus visszakerült Széles Gábor többségi tulajdonába.
2018 a sikeres megújulás éve
A 2017-es technológiai beruházásokra alapozva újra beindult a sorozatgyártás
Az sorozatban gyártott speciális, multi funkciós buszok a fegyveres testületek számára készülnek. A járművek személyszállító, sebesült szállító, műveleti központ vagy fogvatartott szállító kivitelben készülnek, sőt a kész buszok a felhasználó által is átalakíthatóak másik funkcióra.
Bemutattuk a kínai kooperációban készülő elektromos autóbuszunk prototípusát, és megkezdtük az előkészületeket a sorozatgyártására
Az elektromos autóbusz tervezését a kínai CRRC-vel létrehozott vegyesvállalatunk koordinálta, egyesítve a két tulajdonos tudását és tapasztalatát. Az Ikarus már 60 éve élenjáró a jármű felépítmény és berendezés tervezés, építés terén, különös figyelmet fordít a jármű és utas biztonságra. CRRC évente 10 ezer elektromos autóbuszt gyárt, elektromos hajtás elemei (motor, elektronika, akkumulátor, stb.) kipróbált, megbízható, letisztult egységek, amelyek nagy sorozatban készülnek. Az Ikarus-CRRC márkanéven bemutatott busz erre a szakmai háttérre alapozva készült el.
Felépítettük azt a szakember gárdát, amelyik képes kiváló minőségű, modern autóbuszok sorozatgyártására
Szakember gárdánk vezetői nagy tapasztalatú szakemberek, akik az Ikarus fénykorában, a 80-as években tanulták a szakmát, ismerik a buszgyártás írott és íratlan szabályait, az apró trükköket, amitől a busz Ikarus lesz. Ezt a tudást adják át a fiatal, lelkes és lendületes szakembereknek. A munkatársak átlagéletkora örvendetesen és folyamatosan csökken, az új belépő fiatal szakemberek örömmel vesznek részt a járművek gyártásában, fejlesztésében.
2006-tól az Ikarus az új helyzetben a meglevő tapasztalatok, tudás és hagyományok alapján kezdett fejlesztésekbe és gyártásba.
Az azóta eltelt években az Ikarus vadonatúj típusokat mutatott be, amelyekből a hazai Volán társaságok és a BKV is vásárolt. Legújabb fejlesztésként pedig forgalomba álltak Európa egyik legkorszerűbb, alacsonypadlós csuklós Ikarus 187T trolibuszai is.
Az IKARUS autóbusz paletta új elemei a környezetbarát LNG (Liquid Natural Gas) és elektromos autóbuszok. Ezek a járművek minimális káros anyag kibocsájtás mellett nagyon gazdaságosan is üzemeltethetőek.
Speciális, elsősorban honvédségi alkalmazásokra is gyárt járműveket az Ikarus. Ezek az autóbuszok terepjáró képességekkel is felszerelhetőek, valamint flexibilisen átalakíthatóak többféle felhasználásra, így katonai egységek, menekültek vagy rabok szállítására, sebesültek szállítására vagy tárgyaló – csapatirányitó funkciókra is használhatóak.


Az IKARUS logó az elmúlt 70 évben sok változáson ment át. A második világháború után megjelenő folyóírásos logó valamint az ezt gyakran kisérő szárnyas embléma világszerte ismertté vált. A múlt század utolsó évtizedeiben a kor divatirányzatainak megfelelően az általánosan használt IKARUS logó is átalakult, de a régi változatok is tovább élnek.

Kérdésével, ajánlatkérésével kapcsolatban vegye fel elérhetőségeinken velünk a kapcsolatot.
Mikó Éva
miko.eva@ikarus.hu
IKARUS múzeum
Az IKARUS múzeum az IKARUS ipari parkban nyitva áll a nagyközönség előtt. Előzetes időpont egyeztetés e-mail-en szükséges. Az IKARUS múzeum részére a céggel és az autóbuszokkal kapcsolatos tárgyakat, fotókat köszönettel elfogadunk.
1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.